Kovács Kati koncert a WAMK-ban!

Örömmel jelentjük be, hogy a magyar könnyűzene egyik legsikeresebb énekesnője, Kovács Kati hamarosan Kisbéren lép fel!

A WAMK-ban megrendezésre kerülő élő életműkoncerten olyan slágerek csendülnek majd fel, mint a “Most kéne abbahagyni”, a “Nem leszek a játékszered”, vagy a “Ha legközelebb látlak”.

Kovács Katit pályafutása során számos szakmai elismeréssel tüntették ki, egyebek mellett Liszt Ferenc-, Artisjus- és Kossuth-díjat is kapott. Hazai koncertjein túl külföldön is elsöprő sikerrel turnézik és komoly nemzetközi hírnévre tett szert.

A szeptember 24-én, 19 órakor kezdődő előadására már elindult a jegyfoglalás a +3634353903-as telefonszámon.

Feltétlenül kövesd a WAMK Facebook oldalát is, hiszen a koncertet hirdető poszt megosztói között 3 db ajándékjegyet sorsolunk ki!

Megosztás: